LASSAN VÉGET ÉR A NYÁR...

Kedves Hírlevélolvasó!

Ilyenkor, az augusztusi ünnepkörök idején, az aratás, az új kenyér és a keresztény alapú államalapítás évfordulójának idején, sorra érezzük és tudjuk, a nyár bizony, lassan átadja maradék melegét az ősznek. Szabadságaink jó részét felhasználtuk, pihentünk, új élményeket szereztünk, a gyerekek a következő tanév kezdetéig meglévő napokat számolgatják, tehát apránként visszatérünk a mindennapok ritmusaihoz. De így legalább, módunk ban áll akár sok egyéb, már inkább szellemi és lelki töltekezésre, tanulásra, fejlődésre, vagyis amiként nyáron lazultunk, most annyival aktívabbá tehetjük életünket más síkokon, hogy testi-lelki-szellemi stabilitásunk, vagyis az örök "háromlábú szék" egyensúlya, ezáltal is megmaradhasson és megtarthasson minket.
Így tehát, aktuálisan aktiváló programjainkat ajánljuk minden kedves olvasót számára, magunkhoz híven "SZÍNNEL-LÉLEKKEL" - és persze továbbra is "nap - mint NAP".

NEM CSAK VEGETÁRIÁNUSOKNAK!  - de minden ZÖLDET tisztelő és kedvelőnek ajánljuk INGYENES programjainkat, hiszen
IDÉN IS FELKERESHETŐK LESZÜNK a különféle érdekes műhelyfoglalkozások és kiselőadások mellett, előtt, vagy épp után, egyéni konzultációs lehetőségekkel is a XVIII. VEGETÁRIÁNUS FESZTIVÁLON2014.AUGUSZTUS 30-31-én, mindkét napon 10-18 óráig.
Tekintettel arra, hogy a csoportfoglalkozások létszáma limitált, így már most van mód az előzetes bejelentkezésekre honlapunk KAPCSOLAT menüpontján át is.
- tovább a részletekhez...


AZT ÁLLÍTJUK, hogy ÁLLÍTJUK... - igen, ismét, méghozzá CSALÁDI ALAPON...
Vagyis a többek által várt és kért, következő 8-10 fős, kiscsoportos CSALÁDFELÁLLÍTÁS
2014. SZEPTMEBER 6-ára szerveződik, ismét egy szombati napra, amelyre az ismertetőben megadott módon lehet már jelentkezni témaállítónak, vagy akár segítőnek... - tovább a részletekhez...
Vezeti: Jónás Adrienn


SZEPTEMBERTŐL ISMÉT INDULNAK a SOLEIL MASSZÁZSISKOLA KÉPESÍTÉST adó különféle tanfolyamai a Napszikrában, amelyek részleteiről a SOLEIL HONLAPJÁN találhatnak az érdeklődők részletes információkat. (...tovább a részletekhez)

 

***
ALKOTMÁNYUNK ÜNNEPÉRE EMLÉKEZÜNK



SZENT ISTVÁN INTELMEI - honi bölcseletek a múltból a jelenbe - mert bár az idő múlik, de az isteni kötelék örök marad...(tovább a cikkhez)



 

 



ERŐ
- HŰSÉG - REMÉNY
nemzeti színeink alapjairól és mibenlétéről... (tovább a cikkhez)



Minden kedves olvasónak meghitt, átszellemült lelki
 töltekezést kívánnak a Napszikra Stúdió
Szakemberei!