A 10/1-es év alapjai:

MIKÉNT IS TELT a 2017-es ÉVÜNK?
Mi és miként vált valóra életünkben a
NUMEROLÓGIA PROGNÓZISA alapján?

 


VISSZATEKINTÉS, hogy MIT JELZETT A NUMEROLÓGIA
a most leköszönő 2017-es évre egy évvel korábban?

A 2016-os év, a 9-es szám jegyében a lezárás, az elengedés éve volt. 
Ha mindent jól csináltunk, akkor szépen kisöpörhettük életünkből az abba már
nem való dolgokat, ha pedig valamihez túlságosan ragaszkodtunk,
akkor megtörténhet, hogy elvették tőlünk.

De most egy új ciklus kezdetén állunk. A spirál most is felfelé tart, egy új, magasabb szinten nem csak feladatokat fog ajánlani és kérnikérni, de lehetőségeket is nyújtani számunkra.  Az 1-es év ennek fog megfelelni.

Az 1-es szám a Nap száma, amelyet leginkább a következő kulcsszavak jellemeznek:

vezetői képesség, irányítás, ambíció, intuíció, sikerre való képesség, széles baráti kör, intelligencia, őszinteség, lendületesség, dinamizmus, kisugárzás, eredeti ötletek, megismerések, úttörő jellegű projektek.Tehát elsődlegesen a maszkulin TŰZ elem aspektusai lesznek idén a meghatározó alapjellemzők, vagyis ez az év, ezeket a jellegeket támogatja aktívan.

Tehát a mostani, 2017-es év folyamán lehetőséget kapunk az újrakezdésre, az újratervezésre. Éppen ezért eléggé fontos, hogy mindenképpen legyen egy tudatosístott célunk, amelynek okán lerakhatjuk az alapoknak. A lehetőségek jönni fognak, csak oda kell figyelni rájuk. (Ha nem figyelünk, akkor utólag már hiába bánjuk, hogy elszalasztottuk ezeket.)  Az 1-es energiája kellő ötletet, inspirációt  ad a vágyainkhoz,  valamint elegendő tüzet, szenvedélyességet, lelkesedést is ahhoz, hogy egyáltalán elmerjünk indulni.  De ahhoz, hogy azt a célt érjük el, amit szeretnénk, most is nagyon pontos tervezés és programozás szükséges.

2016-ban nem volt lehetőség repülni, mert a lezárások inkább lefelé vittek minket, de most lesz rá módunk. Legyen az bármilyen nagy cél, el kell kezdeni kidolgozni lépésről lépésre. És mert az egyes szám energiája alapvetően azonnal, rögtön akarja viszontlátni vágyait az életben, ezért veszélyek leselkednek ránk az árnyékoldal türelmetlenségeiben, pl. kapkodás, megfontolatlanság formájában. A béklyók és nehézségek visszahúzó súlyai nélkül, a könnyebbség érzésében ha nem figyelünk eléggé, áteshetünk a ló másik oldalára, vagy akár a végére is...

Ez az újrakezdés természetesen minden, számunkra fontos életterületen megnyilvánulhat, attól függően, hogy mely területeken akarunk változást látni. De persze több területet is célba vehetünk, és dolgozhatunk ezeken párhuzamosan is.

A HIVATÁS TERÜLETÉN:
- a kulcsszó a tervezés, a kitartás, és az alapos munka. Mivel az ötletek, az intuíció most dúsabb égi ajándék lesz az előző évhez képest, ezért, ehhez társítani kell a földelést, mert a lelkesedés, az ambíció igencsak elvihet minket egy elképzelt, de kellően meg nem alapozot, túlfűtöttt ideába. Ha nincs tervezés, a célok szétforgácsolódhatnak és a nagy tervekből csak füst és láng marad. Ha fix állásunk van, a magasabb pozíció vagy fizetés megszerzésére tett kísérleteink most valóra válhatnak, ha pedig vállalkozásunk van, akkor sok olyan új ötlet születhet meg, amellyel sikerre vihetjük álmainkat.

PÁRKAPCSOLATAINKAT és baráti kapcsolatainkat is új alapokra helyezhetjük az őszinteség, a bátor állásfoglalás és a saját magunkkal szembeni tisztelet jegyében. Ha mindenre jól figyeltünk, akkor mostanra letisztult, hogy mit is szeretnénk, kit látnánk szívesen magunk mellett, illetve milyen emberek társaságára vágyunk igazán.
2017 lehetőséget ad arra, hogy a még nem tisztázott helyzeteket, kétes állapotokat most teljesen feloldja: vagy elszakítsa végleg, mert csak visszafognak minket, vagy magasságokba emelje. A kulcsszó itt is az őszinteség és a felvállalás. Erre szintén lehetőséget ad az élet, csupán bátorság kell ahhoz, hogy felvállaljunk akár egy konfliktust is, amely most mindenre választ ad. Ez a konfliktus nem feltétlenül rossz, hiszen, ha nem állunk ki azért, amiben hiszünk, vagy nem mondjuk ki azt, hogyan képviselnénk magunkat, miként tudnánk együttműködni a kapcsolatokban, akkor hogy is lehetne egyenrangú kapcsolatokról beszélni? Mindenesetre, az év bőségesen ad alkalmat arra, hogy kapcsolatainkat magasabb szintre emeljük az őszinteség tisztázásában, de a megértés, elfogadás segítségével. Persze, ez is választás és döntés kérdése, amihez van is nekünk ehhez szabad akaratunk. Tehát, a párkapcsolatainkban is elindulhat egy építő párbeszéd, egy minőségi ugrás: akik együtt maradtak, azok számára egy jobb, új kezdet lehetősége indul el, akik pedig váltottak, egy újabb minőségű kapcsolatban ismerhetik meg önmagukat.

Ejtsünk néhány szót a pár nélküliekről is: ahogy a hivatás terén is írtam, ha hallgatnak a bennük megszólaló intuícióra, a belső hangra, akkor most van igazán esélyük új társat találni. Ha engedik, hogy az élet vezesse őket és kicsit nyitottabban várják a társat, akkor 2017 ebben is partner lehet.

Árnyoldalak:  a túlzott idealizmus, a realitás elvesztése, akarnokság, túlzott sietség, kommunikációnkban türelmetlenség és agresszió. Az egyes számban, a Nap jelében bizony benne van az erővel való visszaélés, az agresszivitás lehetősége is. Ha nem az általa elképzelt úton halad az egyén, frusztráltsága megnyilvánulhat ilyen módon is.



A prognózist írta: Weidinger Veronika
Szerkesztette: Pápai Ildikó


KAPCSOLÓDÓ ÍRÁSAINK:

A NAP évében is, melengető ÖLELÉST MINDENKINEK!

(A honlapunkon megjelenő írások, mint szellemi tulajdonok, mindenkor csak a szerzők előzetes engedélyével tehetők közzé bármely más online vagy egyéb fórumokon, és kizárólag csak a pontos forrásmegjelölés feltüntetésével.) Napszikra Stúdió Bp. 2010-2018 ©