Szakembereink cikkei: Pápai Ildikó

Miként éljük át a telet,
AMIKOR A SZÍNES IS SZÜRKE
?

II.rész

                 A téma I.részében azt taglaltuk, hogy mitől is nehéz elviselni sokak számára az év elején tapasztalható, kiesnek ható szürkeségeket, mitől okozhat kedélyingadozást, enerváltságot sőt, letargiát ez az időszak és mit tehetünk ennek kivédésére önmagunkért?

Folytatva a gondolatmenetet, az első lépés kérdése: kinek, miként sikerült felismernie, hogy a szép és kellemes ünnepi élmények ugyan elmúltak, de lényegében nem vesztek el, csupán átalakultak, beépültek. Itt élnek most is, ma is még bennünk, körülöttünk, csak meglehet, valamiért már nem így veszünk tudomást róluk? Vagyis mennyire éltük meg, építettük be mindezek tápláló energiáit mélyünkbe? Egy kicsit bizonyára mindenkinek sikerült is ez, de vajon miként tarthat ki tavaszig ez a töltés, vagyis mire lehet elég?

Arra biztosan, hogy egyféle mementó gyanánt, pár nyugodt órára, visszavonuljunk meleg kuckónk védelmező zugába. Ahol markunkban szorongatva kedvenc bögrénket, elkortyolgathatunk egy ízletes, fűszeres forró teát, miközben a finom illatokkal feltöltekezve, további megerősítéseket gyűjthetünk: nézzük át a lelkünket is melegen tartó, aktuális csomagkészletünk rétegeit, hogy mi maradt velünk az újév elejére? Mert vannak még tartalékaink, csak meglehet, éppen mélyebben vannak, mint az általános felszín mutatja azt…
                  
A legelső átgondolásra érdemes pont, ami enyhítheti az állandósult hideg nyomasztó szürkeségének érzetét, ha engedünk ellenállásunkon. Elsőre talán furcsának hangzik, hogy pont annak engedjünk, ami nyomaszt? Igen... - mert az ellenállásunk, a szembehelyezkedésünk, a "nem szeretem" állapot megtartása, a reggelenkénti nyűgösködés, ódzkodás, mérgelődés rengeteg, egyébként másra is használható energiát rabol el tőlünk. Mert ezzel pont annak a valaminek szentelünk időt és figyelmet, amit kerülni szeretnénk, tehát így „kifelé” megy az erőnk, mint nyitott ablakon a jó meleg, ami így nem fűt, hanem hűt, ráadásul energiánk épp a negatív irányokat fogja dúsítani.

Hiszen ellenállásunkkal, hiábavalóan görgetjük magunkban azt az érzetet, amit nem kedvelünk, hiszen mi változik meg attól, hogy nyűgösködünk? Ettől még nem süt ki a nap, a madarak még nem dalolnak, és még csak a fű sem nő ki hirtelen. Tehát ha felismerjük ezt és inkább az elfogadó, belátó, a jelennek joggal helytadó attitűddel szemléljük fagyos napjainkat, megspórolhatunk magunkat egy jó adag lelki fűtőanyagot, vagyis nem pazaroljuk arra, amire felesleges.
Viszont az így bent maradó készletünket, figyelmünket, belső energiáinkat már átirányíthatjuk olyan dolgok felé, amik melegséggel táplálnak. Mert amíg a jeget markoljuk, ne csodálkozzunk azon, hogy lefagy a kezünk… - engedjük el tehát a kifelé "mutogatást", békéljünk meg azzal a helyzettel, hogy a természet rendre és jól teszi a dolgát, mert hogy tél van, annak pedig most van az ideje. Hiszen nem az lenne valóban meghökkentő, ha most hirtelen, csak úgy, virágba borulnának a gyümölcsfák?

Ha akarjuk, a lelkünkre ható kellemek érzetét testileg, szellemileg, egyben érzelmileg is megélhetjük mégis. Hogy miképpen? - úgy, hogy megkeressük egyéb forrásainkat, beemeljük az életünkbe azt, ami fűt, illetve megteremtjük magunknak mindazt a hangulatot, ami enyhítheti a színtelennek tűnő „semmi” állapotát.

Mert képesek vagyunk erre is, ha tudjuk, ha megtesszük önmagunkért azt, amire módunk nyílik, hiszen most, önnön életünk kiskertjében - egyelőre csak ez nyílik. De ez is valami, ami nem is kevés, ha alaposan végigjárjuk adott területeinket, amit a cikksorozat hamarosan felkerülő, III. részében fogunk részletesen körüljárni...

Pápai Ildikó
önismereti szimbólumelemző
művészetterapeuta

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK: A TÉL TITOKZATOS GAZDAGSÁGA...