Szakembereink cikkei:

A TÉL TITOKZATOS GAZDAGSÁGA...

- avagy: mitől fontos ez az évszak is?


Karácsony előtt 4 héttel, beléptünk az advetni időszakba, amely  magával hozott megannyi kellemes, csilingelősen édes, várakozásokkal teli időszakot, miközben sokat panaszkodtunk, hogy korán sötétedik és hideg van, de vajon elidőztünk-e mindeközben azon is, hogy vajon mit üzenhet még számunka a TÉL, a december 21-től, lassanként már világosodó, de még így is sötétebbnek ható, látszatra zordabb időszaka?

Lehet, hogy a természet „csak úgy”, simán hátat fordított nekünk, jégbe zárva fényt és meleget, mert ilyenkor éppen nem szeret minket? Vagy lehet, hogy valami egyéb törvényszerűség részesei vagyunk magunk is? Emelkedjünk picit magasabbra és lássunk közben mélyebbre, egyben aktuálisan, világítsunk be kissé az Írás szavai mögé is, hogy vajon mennyiben vonatkozhat az életünkre most is ez az alapígéret, a szeretet ünnepe, a különféle ajándékozások jelenében, miszerint:

„A szeretet soha el nem fogy…” (1 Kor.13/8.) 

Az év legsötétebb hetei, hónapjai, bizony nem kényeztetik lelkünket elegendő fénnyel és melengető napsugárral, amely hiány - mint az átható érzetek oka -, gyakorta felerősítik sokakban a borús hangulatokat, kedélyingadozásokat. Ez érthető is, hiszen a tűz elem is fontos alapja életünknek, tehát úgy tartjuk normálisnak, ha a világosság és a melegség "jár nekünk", akár csak az oxigén…- de kitől, miként és miért várjuk a fényt? A válasz megtalálásában sokat segíthetnek az évszakok szimbolikus analógiái, azok sajátosságai, hiszen miként egy évnek, vagy egy napnak, de akár még csak egy napszaknak a jellegei is, komoly hatással és üzenettel bíró társaink lehetnek az évben. Már, ha adunk ikellő dőt ezek megfigyelésére, az ünnepek előtté sés azokon túli, hajszoltan nyüzsgő, zsúfolt stresszeink közepette is.

Nézzünk végig tehát egy egész évkört, az egymásra épülő jellegek mentén:
- látjuk és tudjuk, hogy az év "hajnalán", a születő tavasz új élete kiáramlik, növekszik, amit egy kiteljesedő, erőteljes, ifjú energiájú, nyár "nappala' követ. Majd azt, a már beérett, újabb magot rejtő, földjébe hazatérő termés, mint középkorú ősz lankadó "estje" váltja fel, végül a sort a megnyugvó, passzívnak látszó, de a már következő életet tervező, mély álmában megpihenő, regeneráló tél "éjjele" zárja.

Így válik teljessé a ciklikus rend, amely egyetlen fázist sem nélkülöz. A tél tehát, a születésre felkészülő életmag csíra-ideje, amely csendet, éjjeli mélységet, vagyis egy aktív keringés nélküli, befelé- és lefelé húzódó hibernálást igényel. Mert így alakul át, így fejlődik majd benne újjá az életprogram, így érlelődik meg benne tavaszra a "ki kell kelni" kód. Ha mindezt mi magunk - a mi belső MAGunk révén -, a világ óriás-körforgalom humán átutazói IS ezzel eggyé válva, megértően, ezen jellegt elfogadva éljük meg  telet, akkor a fényhiányosabb időszak, már mint egy JÓ, szükséges szakasz lehet számunkra is, ahelyett, hogy nyűgösen idegenkednénk attól.

De mivel az emberi szabad akarat / választás okán, mi nem pont úgy élünk, mint a magok, hiszen naponta felkelünk, közlekedünk, dolgozunk és fekszünk, ezért a mi "programozásunk" eltér ettől. Ezért mi kiváltjuk a tavasz-nyár melegét, hiszen gondosan bebiztosítjuk magunkat tüzelőanyagokkal, meleg ruházattal és ételekkel, de van-e még bármi opciónk, hogy kellő hőt és fényt teremtsünk a télben?  Szerencsések vagyunk, mert nem csak a testünket tudjuk megvédeni a fagyhaláltól, hanem minden rétegünket is. Lelki és szellemi képességeink révén, a melengető fény pótlását úgy tudjuk tovább gazdagítani önmagunk és egymás számára is, hogy előhívjuk azokat saját, belső forrásainkból. Miként a nyári nap melegét, gyümölcsökbe zárt lekvárok, kompótok őrzik számunkra, úgy lelki kamránk polcáról levéve, kinyithatunk egy-egy korábbi ilyen "élmény-befőttet" is. Ha egy adott kellemet, szép, jó pillanatot korábban teljes szívből,                                                Fotó: Pápai Ildikó
élénken éltünk meg, akkor annak tápláló, üde, lelki-szellemi fényéből most ismét meríthetünk, de akár másokat is megkínálhatunk belőle.

Hiszen aki szeret, az lényegét megnyitva ad…- és aki átad, az átsugárzik…- mint a Nap…- nap mint nap…- önmagából, önmagától, feltétel és viszonzásvárás nélkül, bárhol, bármikor és bárkinek…- egy mosolyt, egy jó szót, egy gesztust, egy érintést, az értő figyelmet, érdemi megértést, bármiféle segítséget. Vagyis szív-melegséggel bírhatunk, amely lelki fénykészlet, már belülről burkolja be az olykor didergőket, ami pedig mindannyiunk része, ami ott, mélyen, belül lakik, hiszen ezt már a legelső, születéskori lélegzettel, mint kezdőcsomaggal magunkhoz vettük.

Tudjuk, mert ismerjük, mert éreztük már…- a szeretet melege egy olyan csoda-ajándék, amelyből ha minél többet adunk, annál több lesz belőle. Egyszerűen így működik, ilyen a természete. Hatványozottan osztódik, indul és máris érkezik, onnan tovább áramlik, miközben visszahat a feladóra is és igen hamar körbeér. És így, már újabb benső készleteket képes feltölteni, mert nem áll le, nem fagy meg és nem sötétül el. Mert csak áradni képes, ami attól él, hogy nem tartogatja, hanem megosztja önMAGa legességét…- olyan, mint a mesebeli kehely: - minél többen isznak belőle, annál több bugyog benne.

Gazdagok vagyunk tehát, a végtelenségig...- de lehet, a kiesebbnek ható télben, nem így nézünk az életre egészen? - még, ha éppen nem is adunk-kapunk drága ajándéktárgyakat, de átnyújtjuk egymásnak lényegi valónk egy-egy kis napi sugarát, amitől kivilágosodhat a komornak vélt évszak is. Visszatöltve abból a sokféle pozitív érzetből, amit az évtől már korábban kaptunk, melegségünkkel most mi is kellő egyensúlyt teremthetünk az élet eme mérlegén. Hiszen lelkünk kandallójának örök tüze, az önzetlen fény, így „soha el nem fogy”.

Szerethető a tél is...? - a mélyben láthatatlanul, az új év új életét józanul tervező éjjeleivel, túl a jászlába húzódó, vidáman durrogtató, elmúlt ünnepeket követő szakaszában is?
Mert hogy éppen ez a sűrű, olykor ködösen fakó, lilás-kék égi vászon tette láthatóvá decemberben a kiemelt vezér-csillagot, aminek fénye és üzenete, értünk és általunk, most is él, ha mi magunk is tovább éltetjük, ha már ez IS az egyik, saját MAGunk...
Így komolyabb gond, melankólia és depresszív érzet nélkül, mi is megérkezhetünk fényesen és boldogan a télben is "haza", a szívünk-lelkünk közepébe, majd tovább, túl minden téren és időn, akár a láthatatlan rétegű, egyéb szférák mögé is…- oda, ahonnan egykor, bizonyára nem véletlenül indult el a bennünket is éltető és megtartó, nékülözhetetlen életfény…

Pápai Ildikó
Művészetterapeuta / Önismereti tréner    

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK:

A SZERETETNYELVEKRŐL...

Az újévi TÉL - AMIKOR A SZÍNES IS SZÜRKE I.rész...

Az újévi TÉL - AMIKOR A SZÍNES IS SZÜRKE II.rész...

A SZERETET ARCAI...

AZ ADVENT SZÍNEIRŐL...

KARÁCSONYI SZÍNANALÓGIÁK...