A SZÍNTELI ŐSZ...

 


Mára bizony, tova tűnt a nyár minden túlfűtött szenvedélye, elcsitultak hangos kacajai, mintha elfáradt volna...- úgy, mint aki rendesen kidolgozta magát, minden élő növekedésének, táplál szolgálatában, amit örök ajándékként kaptunk tőle. Hálát adhatunk minden aranyáért, amit az ősz mutat fel jó borok zamatában, mézek pergő selymében, amiktől csak úgy dagad a sütőtökök pocakja. Azért a dús telítettségért, ami nélkül nincs beérés, kiteljesedés és aratás, ami akár a dél, a legmagasabb íven képes megemeli azt, amihez köze lett. De a tegnap még áradó energiák mára elgyengültek, lassan kimerülnek, amik most szép lassan, óvatosan visszahúzódnak, hogy tavaszig egy másik zónában töltődhessenek. Ezért elcsendesednek, hogy az álmuk felé tartó, mélyben szunnyadó kis életmagokat átölelve, visszatérjen velük az anyaföldbe, hogy közös létprogramjaikat a tél titkos leple alatt, a nyíló tavasznak újrafonják.


Mert az ősz sem csak unalmas nyirkosság, a színtelennek vélt képmás, míg nyugalma, a verőfények foncsorán egy tompább állomás. Ő az önfeledt örömök listázó gondnoka, az érett bölcs, aki hálás alázatával elengedni tanít, mikor a langymeleg utáni hűvös hajnalok ködjei, naponta beljebb és mélyebbre hívnak. Vissza a biztos alaphoz, az első kezdethez, a néma tarlók fejet hajtó magányához, a kiröppenő fiókái után tekintő, mégis mosolyogva búcsút intő, édes-szomorú ölek békéjéhez. Meséje közben arról regél, miként vált el ágról a levél s miként lett csupasz, a karjait többé nem rejtegető, tegnap még árnyat adó erdő. Útfélen mutatja, kiknek lesz otthona a zizegő avar, míg óvó burkából, bátran kipergő  mag már teljess hittel, új útjának megágyazva, helyét a rögök közt megtalálja.

De mert az ősz már sok fájdalmat látott, kisöpri hát a nagyvilágot, utcát, teret, kertet, ligetet, testek elméjét, terhelt lelkeket s mert a sok múlandó, kishalál esője könnyes, hogy mégis bánatunk kedvébe járjon, terít ránk tej-fátylat, nagykabátot. Vígasza minden színéhez méltó, pazar pompája nyárfénytől aranyló s csak benne rezegnek bronzok és rezek, perzselt vörös-napsárgák, narancsló egek.

Nos hát? -" ... hol itt a szürke unalom gyásza?
Míg az ősz, az év éléskamrája,
bogár- és kisvad vetett, puha ágya,
múltból jelent szövő, azt jövőbe átálmodó,
árva kis magok ringató gyámja? "



Köszönjük az ŐSZ-nek, hogy tanulságot szüretelni, intelmeket megőrizni, a megtett utat elengedni, terheket könnyűvé siratni, elmében, lélekben mélyebbre jutni, egymás karjába melegebben bújni, az életért, ételért hála imát adni jól tanít minket...-
"nap - mint NAP"

... és még egy ÉLményteli ÉSZrevétel.. -
tehát vegyük az eszünkre :)
- az ÖRÖMTELI, BOLDOGÍTÓ, FELSZABADÍTÓ, VIDÁM, ÖNFELEDT élmények igen magas rezgésszámmal bírnak, amik, mint ilyenek, egyfelől felvértezik az immunrendszer katonáit, másfelől blokkolják a félelem, szorongás, aggodalom, kétségbeesés tudatból testre ható ártalmait... Íme, egy merőben őszi, élő minta erre:




(Írta és szerkesztette: Pápai Ildikó művészetterapeuta)