MANDULA a MANÓ

Környezettudatos MESEMONDÓ

Környezettudatos mesemondó, a Napszínpad
OKOS-ZÖLD meséinek főszereplője.

 


 

Mandula a Manó,  egy okos és jólelkű, zöld kis természetbeli lény. Manó az erdőben olyan állatokkal és növényekkel találkozik, amelyek életminőségeiből megtudhatjuk, miért fontos a természetet óvó, védelmező, gyógyító megoldások fontossága, mik a valódi értékek egy közösen szépen és jól megélhető életben, és hogy mit tehetnek akár már a kicsinyek is ennek fontosságáért. A tanmesesorozat környezeti- és színházi nevelésre is egyaránt alkalmas, művészetterápia elemeket ötvöző, tematikus, interaktív előadás, amely évszakonként új történetekkel, eseményekkel és szereplőkkel aktualizáltan szállítódik az országban bármerre, igény szerint.

A preventív, szemléletformáló előadássorozat alapkoncepciója:
- elsődlegesen hangsúlyos benne a természeti- és lakókörnyezet, a fauna, flóra és humán érzetek, mit felelős lelkiismeret cselekvő sajátosságainak és ezek kapcsolatainak, vagyis a globálisan is fenntartható fejlődés alapjainak lényege.
A humoros, szórakoztató tanmesét népzenei- és gyermekdalokra átírt összegző-versek teszik vidám hangulatúvá, így a kis nézőknek egyaránt lehet egy-egy
- rácsodálk
ozó „AH”
- pár felismerő „AHA”
- egyben jó sok, vidám HAHA
-élménye is.
És mert a mese akkor jó, ha jó a vége, a történet fináléjában kiderül, a jó is úgy jó, ha azon mindenki derül… :)

Eme háromlépcsős Élmény-hatása okán önértékelés-fejlesztő,  tudatosító, szorongásoldó,  kedélyállapot-javító jelleggel, egyben óvodapedagógiai, módszertani, környezetetikai szakreferens-minősítésekkel, elismerő pedagógusi- méltatásokkal, és a gyerekek részéről, rengeteg derűs mosollyal bír. (lásd: a lejebb lévő TARTALMI ismertetőben és annak csatolmányaiban.)

MANDULA meséit 2014. októbertől 2015. februárig több mint 100 óvodai / iskolai intézményben, pár nyilvános fellépésen, helyszínenként változó nézőszámmal, összességében közel 11.000 kisgyermek tekintette meg, elsősorban vidéki régiókban.
Időtartama: 35-45 perc, a helyszín igénye és az interakciók szerint. Egyedi árajánlatunkat e-mailben pontosítjuk. (A társulat korábban egy vidéki partneriroda szervezésében mutatta be előadásait, jelenleg saját hálózatával értékesíti darabjait és zenés társprodukcióit.)

Célcsoporja: óvodás-kisiskolás gyermekek 3-10 éves korig
(óvodai- és/vagy iskolai intézményekben, nyilvános rendezvényeken, az adott korosztály, közönség és helyszín specifikus sajátosságaihoz igazodik az előadás interaktív módja, kivitele).

(A mesesorozat hírlevelére a Napszínpad Társulat honlapján lehet feliratkozni) 

CsatolmányMéret
Pedagógusok visszajelzesei / pptx2.6 MB
Szakreferensi méltatás / Környezetetikai /pdf266.04 KB
Szakreferensi méltatas / Pedagógiai / pdf437.12 KB
Facebook Page: 
https://www.facebook.com/napszinpad