Dr. Bagi Éva Eszter

Egészségmentor / addiktológiai konzultáns /

Kedves Látogató!

Ha összefoglaló titulussal kéne magam jellemezni, azt mondanám: egészségmentor vagyok, tudományos fokozattal. Az egyetem elvégzése után agykutatással foglalkoztam a nagy múltú és iskolateremtő Lissák Kálmán-Grastyán Endre és Lénárd László nevével fémjelzett iskolában, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi-, majd Orvosi Karának Élettani Intézeteiben. Ez életem 16 évét ölelte át.

A doktori disszertációmat a só- és vízháztartás agyi szabályozásából írtam. Későbbi tanulmányaim az alapkutatástól a humánum, mint a teljes ember megközelítése felé vittek. A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen addiktológiai konzultánsként végeztem. Kontrollt vesztett viselkedések emberi és társadalmi hatásával, abból való felépüléssel foglalkoztam. Ezek életeseménnyel együtt járó krízisállapotok, blokkok, amelyek megakadályozzák az egyént a fejlődésben, a növekedésben.

Majd családom lett és vállalkozásom, magánrendelőm. Elvégeztem Gödöllőn a Szent István Egyetemen az EU támogatással indított Ökoturisztikai és ökogazdálkodási szakértői két éves képzést.

Egész eddigi életem során mindig és minden körülményben az ember, a benne bontakozó kérdés vagy felkiáltás és annak közös megválaszolása érdekelt. A doktorátus megszerzése után célirányosabban fordultam az ember felé. A szervezet egészséges élettani (biológiai), lelki, interperszonális, tehát szociológiai, s hitemből fakadóan spirituális léte, működése érdekelt, ezt mentorálom.

Konzultálok, előadok, oktatok, írok magán, akadémiai és közösségi területeken, emellett közvetítem a tudomány legújabb, illetve érdekes megállapításait, annak a mindennapi életre gyakorolt hatását. Tehát mindennek, ami foglalkoztat, az ember áll a középpontjában, sokat tanulok másoktól, mások életéből, a szenvedélyek megtartanak, építenek, az én egyik nagy kedvencem a falmászás. 

A tibetiek úgy tartják, hogy “hegyre (falra) mászni a bolondok gyönyörűsége”, ahogy Henrich Harrer, a híres osztrák hegymászó visszaidézi a “Hét év Tibetben” című könyvében. Lehet, hogy én is bolond vagyok, mint ő volt. Hetente egyszer-kétszer elindulok felfelé a falon, valamilyen nehézségi fokozaton, persze személyi edzővel. És nagyon élvezem.

Emellet sokat olvasok, írok, s teljesen kikapcsol a crochet horgolás, amit nem régen újrakezdtem. Felkutattam a harmincas évekből “békebeli” mintákat, Amerikától a Muskátli Magazinig. A horgolást is egy mesterrel űzöm, mert fontosnak tartom a mentorálást,  pedig már 8 éves koromtól horgolok. 

Nő vagyok, azt mondják, professzionális és egyedi a szakterületemen, amit úgy foglalnék össze: minden, ami egészségélettani működés, pszichológiai, karrierépítő és spirituális LÉT, ÉLETÉRZÉS, s minden, ami ezt teljesíti ki. Az embernek ezt a kiteljesedését támogatom a munkámmal.

Bízom benne, hogy írásaimmal értéket tudok közvetíteni, segíthetek az embereknek vagy  legalábbis színesebbé tehetem az életüket.

"Októberben van néhány nap, amely majdnem tökéletes. Az ég kifeszül a fejünk fölött, tiszta kék, olyan mély és makulátlan, hogy minden megszépül tőle. Az országút mentén vörös, arany, rozsdabarna, bordó és narancsszínben játszanak a fák. Minden szín neonfénnyel ragyog, lüktet a nehéz, aranyló napfényben."
(Laurell Kaye Hamilton)