Szakembereink cikkei: Takó Csilla

A BOLDOGSÁGHOZ VEZETŐ ÚT...

...a megbocsátás lehetősége által

A boldogsághoz vezető út

A megbocsátás a boldogsághoz vezető út, a fájdalom és szenvedés megszüntetésének leggyorsabb útja. Így érthetővé válik , hogy saját boldogságunkért csakis mi vagyunk felelősek, nem okolhatunk senkit és semmit boldogtalanságunkért.

Nyilván, életünk során sokunkat megaláztak, megsértettek, félrevezettek, cserbenhagytak, becsaptak vagy akár kihasználtak olyan emberek, akikről úgy éreztük, szükségünk lett volna rá, hogy bízhassunk bennük életünk egy bizonyos időszakában. Kétségtelen, hogy nehéz megengesztelődni. Valószínűleg olyan személyről van szó, akit egyszer a szívünkbe fogadtunk, és megbíztunk benne. A fájdalom, csalódottság, becsapottság érzése és a sérelem, amely ért bennünket, igen mély lehet.

Mindazon által, amit meg kell bocsátanunk másoknak, talán önmagunk legrejtettebb  része. Persze könnyebb beszélni a megbocsátásról, mint gyakorolni. Nem tartozik azon dolgok közé, amelyet életünk során valaha is végérvényesen megvalósíthatunk, mert egy folyamat, amelyen szüntelenül dolgoznunk kell. Mind ugyanazon az úton haladunk, s amíg ebben a testben élünk, marad bennünk egy rész, amely újra és újra enged az ítélkezés kísértésének, pedig tudjuk, ha ragaszkodunk régi sérelmeinkhez, sötétségbe taszítjuk önmagunkat. A megbocsátás hatalmas gyógyító erő. Megszabadít minket a múlttól, és lehetővé teszi, hogy átérezzük azt az örömöt, amely a jelen pillanatot teljesen megélő életből fakad. Megszünteti énünkkel folytatott belső csatározásainkat, segít megállítani a harag és a sértettség újratermelődését. Elhozza az örömöt oda, ahol bánat volt, a békét a zűrzavarba, a boldogságot a haragvó felek közé, és mindenkinek visszaadja önmagát.

Ha megbocsátunk , másoknak azzal közelebb jutunk ahhoz, hogy önmagunknak is megbocsássunk.

Mit jelent megbocsátani?

A megbocsátás azt jelenti, hogy látjuk az isteni fényt mindenkiben - függetlenül attól, hogyan viselkedik.

Mi történik, ha nem bocsátunk meg?

Ha nem bocsátunk meg, a szenvedés mellett döntünk.

A szenvedés és a fájdalom tünetei haragtartó gondolatainkban gyökereznek, és számtalan formában jelentkezhetnek. Az emberi stresszről végzett pszichofiziológiai kutatások kimutatták, hogy érzéseink és gondolataink gyakran eredményeznek fizikai problémákat vagy érzelmi rendellenességeket: szorongást, depressziót, nyugtalanságot, önbizalomhiányt, fejfájást, hátfájást, nyakfájást, gyomorfájást és az immunrendszer legyengülését, amitől hajlamosabbak vagyunk az allergiára, és könnyebben kapunk el fertőzéseket. Itt az ideje véget vetni testünk negatív gondolatokkal való bombázásának.

Bíráló gondolataink és ellenséges érzéseink olyan feszültséget eredményezhetnek, amely ténylegesen károsítja szervezetünket, hiszen a legkülönbözőbb pszichoszomatikus problémák kialakulását vagy tényleges szervi elváltozásokat is okozhatnak. Ha ragaszkodunk a gyűlölethez, azzal közvetlenül az egészségünket veszélyeztetjük. Függetlenül attól, milyen jellegű fájdalmat vagy szenvedést érzünk, mindig érdemes megvizsgálni, nincsenek-e bennünk ellenséges gondolatok, melyek akadályozzák gyógyulásunkat. Többnyire nem szívesen ismerjük el, hogy ha ragaszkodunk a gyűlölködéshez, azzal egyértelműen a szenvedés mellett döntünk. Énünk valószínűleg azt hangoztatja, hogy ezzel azt a személyt büntetjük, aki fájdalmat okozott nekünk, pedig mindannyiszor magunkat sebezzük meg vele. A fájdalom, a félelem, a bizonytalanság és a gyengeség mind Énünket erősíti. Énünk ellensége a nyugalom, a szeretet, a boldogság és az egészség.

Nézzük meg a következő listát. Itt csak néhány szerepel azon tünetek közül, amelyek a haragtartó tudat következményei lehetnek:

• fejfájás

• hátfájás

• nyakfájás

• gyomorfájás és fekély-jellegű problémák

• depresszió

• energiahiány

• szorongás

• ingerlékenység

• idegesség vagy pattanásig feszült lelkiállapot

• álmatlanság vagy nyugtalanság

• gyakori félelemérzet

(félelem minden különösebb ok nélkül)

• boldogtalanság

Mi a megbocsátás legnagyobb titka? 

A megbocsátás elsajátításának titka abban rejlik, hogy akarjunk megbocsátani.

Kulcsszó: a szándék, ez adja meg az erőt ahhoz, hogy előrehaladjunk a megbocsátás folyamatában.

Kommunikációs problémáink nagy része abból fakad, hogy mindenféle előírásaink vannak a másik viselkedését illetően. Meg kell szüntetnünk ezeket az előírásokat, és végre boldogok lehetünk.

Kétségtelenül harmonikusabbak lesznek a kapcsolataink, ha nem akarjuk mindenkinek megszabni, hogyan éljen, hanem inkább a szeretetet és a megbocsátást gyakoroljuk. A szeretet és a lélek nézőpontjából a megbocsátás azt a szándékot jelenti, hogy meg akarunk szabadulni a fájdalmas múlttól. Azt a döntést, hogy nem vagyunk hajlandók tovább szenvedni; enyhülést akarunk szerezni szívünknek és lelkünknek. A választást, hogy nem találunk többé értéket a gyűlölködésben és haragban. Meg akarunk szabadulni a vágytól, hogy fájdalmat okozzunk másoknak és magunknak valamilyen, a múltban történt dolog miatt. A szándékot jelenti, hogy nyitott szemmel törekszünk meglátni másokban a fényt ahelyett, hogy ítélkeznénk felettük vagy elutasítanánk őket.

 Ha megbocsátunk, részvétet, szelídséget, gyengédséget, odaadást érzünk, amely mindig is ott rejtezett a szívünkben függetlenül attól, milyennek tűnik éppen a világ. A megbocsátás megmutatja a lelkünkhöz vezető ösvényt, az utat a belső békéhez és boldogsághoz. Ez a békés hely bármikor megközelíthető számunkra, mindig szívesen fogad. Ha egy-egy pillanatra nem is látjuk ezt a szíves meghívást, annak csupán az az oka, hogy elrejti előlünk haraggal teli tekintetünk.

Különös módon van bennünk egy rész, amely azt hiszi, úgy is megtalálhatjuk tudatunk áhított békéjét, ha továbbra is ragaszkodunk a gyűlölködéshez, a haraghoz, a sértettséghez. Ez a rész bennünk azt mondja, meg kell védenünk magunkat, és úgy is elérhetjük a boldogságot, ha nem irtjuk ki magunkból a gyűlölködést. Azt mondja, vissza kell húzódnunk, és elfojtanunk a bennünk élő szeretetet és vidámságot, mert túl nagy sérelmet szenvedtünk a múltban.

Tekinthetjük úgy a megbocsátást, mint utazást egy képzeletbeli hídon át, el abból a világból, amelyben folyton újratermelődik a harag egy olyan helyre, ahol mindig béke van. Ez az utazás saját spirituális lényegünkhöz vezet el, Isten szívébe. Elvisz minket egy új világba, a határtalan, feltétel nélküli szeretet birodalmába.

A megbocsátás segítségével megkaphatjuk mindazt, amire szívünk valaha is áhítozott. Megszabadulunk félelmeinktől, a haragtól és a fájdalomtól, hogy megtapasztaljuk az egységet a többi emberrel, valamint saját spirituális lényegünkkel. A megbocsátás a sötétségből a fénybe vezető út.

Ez a feladatunk itt, a Földön, amely által felismerhetjük: mi vagyunk a fény a világban. Kimenekülhetünk a múlt homályából, függetlenül attól, hogy ez saját magunk vagy egy másik személy árnyéka. Kiszabadulhatunk a félelem és harag börtönéből, amelyet a tudatunkra erőltettünk. Le tudunk mondani végre arról az igényről és vágyról, hogy megváltoztassuk a múltat. Ha megbocsátunk, a régi sérelmeink okozta sebek kitisztulnak és begyógyulnak. Hirtelen megtapasztaljuk az isteni szeretet valóságát. Ebben a valóságban csak szeretet van, semmi más.

A következő lépés, meggyőződésrendszerünk átalakítása

Mit tehetünk ennek érdekében?

Először is:  megválaszthatjuk, milyen gondolatokat engedünk a tudatunkba.

Másodszor: könnyebbé válik megbocsátás, ha nem vállaljuk többé az áldozat szerepét.

Harmadszor: tudatosítsuk, hogy a megbocsátás végtelen folyamat, nem olyasmi, amit elég egyszer vagy kétszer megtenn.

Negyedszer: meg kell szabadulnunk attól az Énünk sugallta hittől, hogy találnunk kell egy bűnbakot, ha a dolgok rosszra fordulnának. Új eszméket kell a szívünkbe fogadnunk, amelyek megértetik velünk, milyen lényeges felhagynunk önmagunk és mások bírálgatásával, és átadnunk magunkat a szeretetnek.

Ennek eléréséhez  másképpen kell gondolunk arra, kik és mik vagyunk valójában. Énünk kizárólag fizikai testünkkel azonosít minket ahelyett, hogy spirituális létezőnek tekintene, amely egy ideig ebben a testben él. Ha meg tudjuk teremteni önmagunkban a szándékot, hogy ne csupán egy testnek, hanem örökkévaló spirituális létezőnek lássuk önmagunkat és másokat, akkor sokkal könnyebb lesz megérteni a megbocsátás értékét.

Ahogy visszatekintek saját életemre, már látom, mi volt az, ami megakadályozta, hogy elnyerjem lelki békémet: nem akartam felismerni milyen nagyon fontos megbocsátani önmagunknak és másoknak. A múltamban történtek miatti szégyen, bűntudat, elutasítás és harag örvénye tartott fogságában. Sok-sok éven át áldozatnak tekintettem magam. A világot és a benne élő embereket hibáztattam saját boldogtalanságomért.

Akadályok leküzdése

A félelem, a szégyenérzet és a vádaskodás leküzdése. Az első akadály annak az ellenállásunknak a legyőzése, hogy változtassunk meggyőződésrendszerünkön. A megbocsátás útjában a legmagasabb falat talán az a hitrendszer jelenti, amely a szeretet helyett a félelemre épül. Ez a fal szép lassan köddé válik, ha megerősítjük magunkban a hajlandóságot, hogy úgy tekintsünk az emberekre, mint akik szeretnek, vagy akik félnek, és segítséget kérnek, hogy szerethessenek. Így tehát többé nem azt kutatjuk mások viselkedésében, vajon bűnösek-e vagy ártatlanok, magatartásukban nem a támadást látjuk, hanem a szeretetet vagy a félelmet és a hívó szót, hogy segítsünk nekik szeretni.

Néha úgy gondolom, saját élettörténetünk a leghatékonyabb eszköz arra, hogy átadjuk másoknak minden tudásunkat. Bármikor, ha felidézem magamban a nehéz éveket, és ami azóta történt, újra és újra bizonyságot nyerek a nyitott hozzáállás fontosságáról. Ez szüli a gondolatot, hogy semmi, de semmi sem lehetetlen.

Az „Érzékelés” és az „Én-kivetítés” tudatosítása

 Emberi lényként egyedi módon értelmezzük a világot. Csodálatos emlékeink vannak mindenről, ami megesett velünk szinte a születésünk napjától, vagy talán még korábbról is. Ha félelmetes vagy fájdalmas dolgok történtek gyermekkorunkban, azokra nem csupán emlékszünk, de hajlamosak vagyunk olyannyira ragaszkodni hozzájuk, hogy emiatt meghatározó szerepet játszanak jelenünkben és jövőnkben is.

Tudatunk olyan, mint egy filmvetítő gép. Múltbeli emlékeink jelentik a képeket, amelyeket a vászonra vetítünk. Ez a vászon pedig sokszor az az ember, akivel éppen beszélünk. Ha a tudatunkban pergő film bűntudatról vagy haragról szól, ezeket az érzéseket kivetítjük a jelen helyzetre. Ezért találjuk úgy, hogy a másik megpróbál bűntudatot ébreszteni bennünk, így az illető - látszólag - megérdemli haragunkat.

Bár az érzékelés és a kivetítés az emberi természet része, Énünk hajlamos ezt a kivetítést saját céljaira használni. Elhiteti velünk, hogy a másik személyre vetített saját érzéseink igazak és valóságosak. Ennek eredményeképpen meggyőződésünkké válik, hogy minden kellemetlen gondolatunkat és érzésünket a körülöttünk élő emberek és a külső helyzetek okozzák. Énünk a legkevésbé sem szeretné, hogy megértsük, saját gondolataink határozzák meg, milyen élményekben van részünk.

Talán nem akarjuk vállalni a felelősséget saját érzékelésünkért és kivetítésünkért, pedig ha így teszünk, képessé válunk választani Énünk és a szeretet meggyőződésrendszere között.

A múlt és a jövő irányítása

Ahhoz, hogy szívünk és tudatunk készen álljon a megbocsátásra, le kell győznünk magunkban azt a hiedelmet, hogy a múlt elkerülhetetlenül megismétlődik a jövőben. Ha ellenségesen közelednek felénk, a félelem azonnal éberségre szólít. Még sok évvel később is fogva tarthat a félelem, mert azt gondoljuk, az ellenünk intézett támadás megismétlődhet.

Énünk arra int, ne bízzunk senkiben, sőt számítsunk további bántalmakra. Van bennünk egy rész, amely a fájdalmas múltban él, s szerinte a múlt biztosan megismétli önmagát. Ez a részünk ragaszkodni akar ahhoz a meggyőződéshez, hogy a keserű múlt keserű jövőt jósol.

Énünk a felelős azért az elméletért, hogy múltunk határozza meg a jövőnket, ahogyan azért a szigorú diétáért is, amely szerint csak ellenséges gondolatokkal, félelemmel, bírálattal, vádaskodással és bűntudattal táplál minket. Ugyanez a diéta választ el minket másoktól, valódi önmagunktól, a szeretet megtapasztalásától és Isten jelenlétének élményétől.

A megbocsátáshoz vezető úton egyetlen célunk lelki nyugalmunk elérése legyen - ne a másik személy megváltoztatása vagy megbüntetése.

Meggyőződésrendszerünk gyakorlati átalakítása

Az átalakítás előkészítésének első lépéseként olyannyira le kell csendesítenünk tudatunkat, hogy ne zavarhassa meg a mindennapok zsúfoltsága. Az imádkozás segítségünkre lehet ebben. Ha szoktunk meditálni, kezdhetjük azzal is. A meditáció egyszerűen annyit jelent, hogy nyugodt a tudatunk. Képzeljük el, hogy kirándulunk a hegyekben, és egyszer csak egy kis tóra bukkanunk, olyan tiszta a vize, hogy le lehet látni egészen a fenekéig. Legyen bennünk ez a kép - vagy valami hasonló - a békés tudat szimbóluma.

A nyugodt tudat természetes létállapotunk: csendes, állandó, boldog és szeretetteljes. Tiszta, mert nincsenek benne ellenséges gondolatok, ítéletek vagy félelem.

• Legyünk nyitottak a lehetőségre, hogy másképp is értelmezhetjük a megbocsátást.

• Gondolkodjunk el azon, hogy nem csupán test vagyunk, hanem spirituális létező, amely csak átmenetileg tartózkodik ebben a testben.

• Vegyük fontolóra a lehetőséget, hogy az élet és a szeretet egy és ugyanaz, és örökkévaló. Ismerjük fel, hogy az önsajnálat haszontalan dolog.

• Vegyük észre, hogy nem érdemes folyton hibák után kutatnunk.

o   Válasszuk a boldogságot a „helyes cselekvés" helyett.

o   Legyen meg bennünk a hajlandóság, hogy feladjuk áldozati szerepünket.

o   Lelki nyugalmunk elérése legyen egyetlen célunk.

o   Mindenkire tekintsük úgy, mint a megbocsátás tanítójára.

o   Higgyünk abban, hogy a sérelmekhez és az ellenséges érzésekhez való ragaszkodással magunknak okozunk szenvedést.

o   Ismerjük fel, hogy minden lelki fájdalmat, amelyet e pillanatban érzünk, kizárólag saját gondolataink okoznak.

o   Higgyünk abban, hogy hatalmunkban áll megválasztani, milyen gondolatokat engedünk a tudatunkba.

o   Vegyük észre, hogy a haraghoz való ragaszkodástól nem kapjuk meg, amire vágytunk.

o   Értsük meg, hogy a javunkra válik, ha a félelem helyett a szeretet vezérli döntéseinket.

o   Fogadjuk el, hogy nem érdemes büntetni önmagunkat.

o   Higgyünk abban, hogy megérdemeljük a boldogságot.

o   Ahelyett, hogy az ellenségességet látnánk az emberekben, vegyük észre, hogy csak félnek, és tőlünk kérnek segítséget, hogy szerethessenek.

o   Ismerjük fel az ártatlan gyermek ragyogó fényét önmagunkban.

o   Inkább azt számoljuk, hány jó dolog történt velünk, ne a sérelmeinket.

o   Ismerjük fel, milyen sokat jelent, ha nem ítélkezünk többé.

o   Higgyünk abban, hogy a szeretet a leghatalmasabb gyógyító erő a világon.

o   Higgyünk abban, hogy mindenki a türelem tanítómestere.

o   Ismerjük fel, hogy a megbocsátás a boldogság kulcsa.

o   Ne akarjuk többé megbántani vagy megbüntetni a másik személyt vagy önmagunkat.

o   A megbocsátás célja nem mások megváltoztatása, hanem, hogy átalakítsuk az ellenséges, negatív gondolatokat tudatunkban.

• Határozzuk el, hogy nem szenvedünk tovább az ellenséges gondolatok bumeránghatása miatt.

• Talán segítségünkre lehet, ha írunk egy levelet annak, akinek szeretnénk megbocsátani, írjunk le benne mindent, amit érzünk, azután tépjük szét.

• Talán könnyebbé teszi számunkra a megbocsátás folyamatát, ha verset írunk. Öntsük gondolatainkat és érzéseinket őszinte, közvetlen szavakba.

• Tudatosítsuk magunkban, hogy egyetlen célunk lelki nyugalmunk megőrzése, nem pedig megváltoztatni vagy megbüntetni másokat.

• Tekintsünk úgy fájdalmunk okozójára, mint legszigorúbb tanítónkra, akitől lehetőséget kaptunk, hogy valóban megértsük, mit jelent a megbocsátás.

• Ne feledjük, hogy a megbocsátás folyamatában - a másik ember személyében-, mi magunk bocsátunk meg önmagunknak.

• Gyakoroljuk a jó cselekedeteket és az imádkozást másokért és önmagunkért.

• Ne feledjük, hogy a megbocsátással nem helyeseljük a másik érzéketlen viselkedését.

• Élvezzük a boldogságot és a békét, amely a megbocsátásból árad.

Ne feledjük : Sohasem túl korai vagy túl késő megbocsátani.

A megbocsátás a híd Istenhez, a szeretethez és a boldogsághoz.

Takó Csilla - Metafizikai Speciális Terapeuta-Tanácsadó
(A szakember hamarosan induló, szervezés alatt álló, kiscsoportos foglalkozásairól...)