Szakembereink cikkei: Pápai Ildikó

A TÉL TITOKZATOS GAZDAGSÁGA...

- avagy: mitől fontos ez az évszak is?


Karácson yelőtt 4 héttel, beléépünk az advetni időszakba, amely  magával hoz megannyi kellemes, csilingelősen édes, várakozásokkal teli időszakot, miközben sokat panaszkodunk, hogy korán sötétedik és hideg van, de vajon elidőzünk-e mindeközben azon is, hogy vajon mit üzenhet még számunka a TÉL, december 21-től, lassanként már világosodó, de még így is sötétebbnek ható, látszatra zordabb időszaka?

Lehet, hogy a természet „csak úgy”, simán hátat fordított nekünk, jégbe zárva fényt és meleget, mert ilyenkor éppen nem szeret minket? Vagy lehet, hogy valami egyéb törvényszerűség részesei vagyunk magunk is? Emelkedjünk picit magasabbra és nézzünk kissé mélyebbre, egyben aktuálisan, világítsunk be kissé az Írás szavai mögé is, hogy vajon mennyiben vonatkozhat az életünkre most is ez az alapígéret, a szeretet ünnepe, az ajándékozások jelenében, miszerint:

„A szeretet soha el nem fogy…” (1 Kor.13/8.) 

Az év legsötétebb hetei, hónapjai, bizony nem kényeztetik lelkünket elegendő fénnyel és melengető napsugárral, amely hiány, mint kiható érzetek oka, gyakorta felerősítik sokakban a borús hangulatokat, kedélyingadozásokat. Ez érthető is, hiszen a tűz elemek is fontos alapjai életünknek, tehát úgy tartjuk normálisnak, ha a világosság és a melegség "jár nekünk"…- de kitől, miként és miért? A válasz megtalálásában sokat segíthetnek az évszakok analógiái és szimbólumai, azok sajátosságai, hiszen egy emberi életívnek, abban egy-egy évnek, vagy akár csak egy napnak, napszaknak a jellegei is, komoly üzenettel bíró társaink lehetnek. Már, ha adunk időt ezek megfigyelésére, az ismét hajszoltan nyüzsgő, zsúfolt stresszeink közepette is.

Nézzünk végig tehát egy éves alapívet, az egymásra épülő jellegek mentén:
- látjuk és tudjuk, hogy az év "hajnalán", a születő tavasz új élete kiáramlik, növekszik, amit egy kiteljesedő, erőteljes, ifjú energiájú, nyár "nappala' követ. Majd azt, a már beérett, újabb magot rejtő, földjébe hazatérő termés, mint középkorú ősz lankadó "estje" váltja, végül a sort a megnyugvó, passzívnak látszó, de a már következő életet tervező, mély álmában megpihenő, regeneráló tél "éjjele" zárja.
Így válik teljessé a ciklikus rend, amely egyetlen fázist sem nélkülöz. A tél tehát, a születésre felkészülő életmag csíra-ideje, amely csendet, éjjeli mélységet, vagyis egy aktív keringés nélküli, befelé- és lefelé húzódó hibernálást igényel. Mert így alakul át, így rendeződik majd tavasszá. Ha mindezt mi, az óriás-körforgalom humán átutazói megértően, ezzel eggyé válva, jellegeit elfogadva éljük meg, akkor a fényhiányosabb időszak, mint egy szükséges szakasz, már nem lesz idegen számunkra.

De mivel mi nem úgy élünk, mint a magok, lévén folyton kelünk, megyünk, dolgozunk és fekszünk, ezért gondosan bebiztosítjuk magunkat télire meleggel szolgáló tüzelőanyagokkal, pedig ezen túl is van még opciónk, hogy kellő hőt és fényt teremtsünk, amivel könnyebben élhetünk tavaszig. Szerencsések vagyunk, mert nem csak a testünket tudjuk megvédeni a fagyhaláltól, hanem minden rétegünket. Lelki és szellemi képességeink révén, a melengető fény pótlását úgy tudjuk gazdagítani önmagunk és egymás számára is, hogy előhívjuk azokat saját, belső forrásainkból. Miként a nyári nap melegét, gyümölcsökbe zárt lekvárok, kompótok őrzik számunkra, úgy lelki kamránk polcáról levéve, kinyithatunk egy-egy korábbi ilyen "élmény-befőttet" is. Ha az adott kellemet teljes szívből, élénken éltünk meg korábban, akkor annak tápláló, üde fényéből most ismét meríthetünk, de akár másokat is megkínálhatunk belőle.

Hiszen aki szeret, az lényegét megnyitva ad…- és aki ad, az átsugárzik…- mint a Nap…- nap mint nap…- önmagából, önmagától, feltétel és viszonzásvárás nélkül, bárhol, bármikor és bárkinek…- egy mosolyt, egy jó szót, egy gesztust, egy érintést, figyelmet, megértést, segítséget. Vagyis szív-meleget, amely lelki fénykészlet, már belülről burkolja be az olykor didergőket, amely mindannyiunkban belül lakik, hiszen ez már a legelső, születéskori lélegzettel megnyitott kezdőcsomagunknak is a része.

Tudjuk, mert ismerjük, mert éreztük már…- a szeretet melege egy olyan csoda-ajándék, amelyből ha minél többet adunk, annál több lesz belőle. Egyszerűen így működik, ilyen a természete. Hatványozottan osztódik, indul és máris érkezik, onnan tovább áramlik, miközben visszahat a feladóra is. És így, már újabb készleteket képes feltölteni, mert nem áll le, nem fagy meg és nem sötétül el. Mert csak áradni képes, ami attól él, hogy nem tartogatja, hanem megosztja önmagát…- olyan, mint a mesebeli kehely…- minél többen isznak belőle, annál több bugyog benne.

Gazdagok vagyunk tehát, a végtelenségig...- még, ha most éppen nem is adunk-kapunk drága ajándéktárgyakat, de átnyújtjuk egymásnak lényegi valónk egy-egy kis napi sugarát, amitől kivilágosodhat a komornak vélt, kiesnek tűnő tél mélye is. Visszatöltve abból a sokféle pozitív érzetből, amit az évtől már korábban kaptunk, melegségünkkel most mi is egyensúlyt teremthetünk  az idő mérlegén. Hiszen lelkünk kandallójának örök tüze, az önzetlen fény, így „soha el nem fogy”.

Szerethető a tél is...- a mélyben láthatatlanul, az új év új életét józanul tervező éjjeleivel, túl a jászlába behúzódó, elmúlt ünnepet követő szakaszában is...- mert ahogy épp ez a sűrű, lilás-kék égi vászon tette láthatóvá decemberben a kiemelt vezér-csillagot, annak fénye és üzenete, értünk és általunk, most is él, ha mi magunk tovább éltetjük.
Így érkezhetünk meg mégis fényesen és boldogan a télben "haza", a szívünk közepébe, majd tovább, túl téren és időn, a szférák mögé is…- oda, ahonnan egykor, bizonyára nem véletlenül indult el a fény…

Pápai Ildikó
Művészetterapeuta / Önismereti tréner

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK:

AZ ADVENT SZÍNEIRŐL...

KARÁCSONYI SZÍNANALÓGIÁK...

A SZERETETNYELVEKRŐL...

Az újévi TÉL - AMIKOR A SZÍNES IS SZÜRKE I.rész...
Az újévi TÉL - AMIKOR A SZÍNES IS SZÜRKE II.rész...